Vagy felforgatjuk a rendszert, vagy ránk rohad az egész

– Újra téma a fizetős egészségügy. Az illetékes államtitkár egy minapi rádióinterjúban viszont azt erősítette meg, hogy ingyenes marad az ellátás. Első ránézésre – ha az objektív jellemzőket vesszük – akkor ez igaz is. Viszont ha a hálapénz felől nézzük, mélyen a zsebébe kell nyúlnia annak, aki betegként kerül a rendszerbe. Ön azt mondta egy konferencián: nem történt áttörés a paraszolvencia ügyében. 
– A Magyar Rezidens Szövetség 2013 tavaszán elindította a hálapénz kampányát, aminek az a célja, hogy egy élhető, fenntartható, hálapénzmentes egészségügyben gyógyuljunk és gyógyulhassunk. Úgy, hogy ne kelljen mélyen a zsebébe nyúlni annak, aki úgy akar végigmenni a gyógyulás folyamatán, hogy nincs igénye extra szolgáltatásokra. Ennek a rendszernek a kialakítása elképzelhetetlen a hálapénzrendszer megszüntetése, s az egészségügyben dolgozók bérrendezése nélkül. Ezt még nem sikerült elérni. Viszont fontos szakaszokon vagyunk túl.

– Éspedig? 
– A hálapénzről beszélni nem tabu többé. Mindenki elfogadja a változtatás szükségességét. Zombor államtitkár úr beiktatása utáni megnyilatkozásaiban egyértelműen kifejezte, hogy hálapénzes rendszerben nem lehet reformokat véghezvinni. Ezt már áttörésnek gondoljuk. Ezért is bíztunk abban, hogy az önkormányzati választások előtt és közvetlenül utána is lábra kapott találgatások azzal kapcsolatban, hogy program- vagy személycsere is jöhet az egészségügy területén, nem lesznek valósak. Reméljük, hogy a Zombor Gábor államtitkár által ismertetett program, vagy annak egy része mégiscsak kiteljesedik, végigmegy. Bizakodva hallgattuk az államtitkár hétfői rádióinterjúját, ami szerint több forrás jut majd az egészségügyre. Ez mindenképpen előremutató.

– Az jó, ha önök örülnek. De azért talán akad olyan terület, ahol hiányérzetük támadt. 
– Amit kifejezetten hiányoltunk: nem esett szó a bérrendezés, béremelés folytatásáról. A napokban időpontot kérünk az államtitkár úrtól, s akkor a részleteket is megismerjük majd. Mi kitartunk amellett: csak a struktúra és a finanszírozás átalakítása még több forrás megléte esetén sem elégséges. Velünk együtt minden más szereplőnek is az a véleménye, hogy tarthatatlan szakemberhiánnyal nézünk szembe. Itthon kell tartani a nővéreket, orvosokat, akik pedig elmentek, azokat hazacsábítani. Amit viszont biztosra vehetünk, hogy az alapellátás területén bérfejlesztés jöhet. Ez a terület is nagyon fontos, mert a háziorvosok közel harminc százaléka már nyugdíjaskorú, hatvan év fölött van közel negyven százalékuk, miközben a negyvenöt év alattiak aránya jóval kisebb, mindösszesen tizenhét százalék. De nem lesz célravezető, ha külön területenként gondolunk a dolgozókra, és nem egy egységes humánpolitikát folytatunk. Egyszerűen több fiatal belépőre és tapasztalt oktatóra van szükség, és nemcsak az alapellátásban, hanem gyakorlatilag mindenhol.

– Itt nehéz lenne bármilyen újítást véghezvinni, főleg a jelenlegi terhelés mellett. 
– Mindenképpen fontos, hogy fiatalok kerüljenek a rendszerbe, ugyanis – ahogy mi értelmezzük – egy új szemléletű alapellátás valósulhat meg, illetve pluszfeladatok is kerülnének a háziorvosokhoz. Nagyon nehéz úgy növelni a terhelést, valamint a feladatok számát még pluszforrások esetén is, ha az amúgy is túlterhelt háziorvos hatvan év fölött van. Fiatalokat kell erre a pályára irányítani, a kérdés az, hogy honnan, miközben minden szakma hiányszakmának minősül. A korfát, illetve az orvoslétszámot is pozitív irányba kell eltolni. És ez a bérek rendezése nélkül nem lehetséges.

– A magyar egészségügy problematikájának alfája és ómegája a bérek kérdésköre lenne?
– Nem. De ha felállítunk egy tízes skálát arról, hogy milyen sorrendben kell beavatkozni azért, hogy a betegek a lehető legjobb és legtöbb ellátást kapják, a bérrendezés az első annak érdekében, hogy a szakemberek itthon maradjanak. Hiába van 21. századi műszerünk és csillogó falak, ha nincs, aki gyógyítson. S persze fontos a finanszírozás is, ami tényleg csak pénz kérdése: ha hiányzik hetvenmilliárd forint, akkor ha van pénz, a kormány beteszi a rendszerbe. Elég csak a kórház-konszolidációkra gondolni. Mindezt pénzzel és a finanszírozás átvilágításával, racionalizálásával meg lehet oldani, de ha elveszítünk egy szakembert, az már nem csak pénzkérdés. Egy jó szakorvos kiképzése körülbelül 15 év. A szakemberhiányt nem lehet pótolni egyik pillanatról a másikra. Hiába kapunk észbe pár év múlva, hogy baj van. Késő lesz. A társadalomnak meg kell érteni, ez nem „csak” egy bérharc, ez egy élhető egészségügyért folyó harc. Ha mi elbukunk, valójában ők, a betegek veszítenek. Fontos, hogy támogassanak bennünket.

– A bizalmat nem lehet csak úgy felépíteni. Az ember bemegy rendelésre, és nem tudja eldönteni, hogy mikor a nagyobb tahó: ha előveszi a borítékot, vagy ha nem. Pusztító szituáció. Mit szól az időről időre kirobbanó hálapénzes botrányokhoz? Szeptemberben tíz szülész-nőgyógyászt ítélek pénzbüntetésre. Csúnya ügy.

– Ez az ügy is azt bizonyítja, hogy a hálapénzrendszert meg kell szüntetni, mert ezáltal teljes bizonytalanságban élünk. Azon orvoskollégáknak, akik esetleg ellenzik a hálapénzellenes küzdelmünket, észre kell venniük, hogy csapdahelyzetbe kerültünk. Olyan a jogszabályi környezet, hogy bármikor, bárkit bíróság elé lehet állítani még utólag adott paraszolvencia elfogadása kapcsán is. Illetve a Magyar Rezidens Szövetség beadványának és a legfőbb ügyész konstruktív hozzáállásának köszönhetően a közeljövőben meg kell szülessen az új jogszabály, ami feloldja a jogbizonytalanságot az utólag elfogadott hálapénzzel kapcsolatban. A szerencsés az lenne, ha a hálapénz minden formája tiltottá válna, és a szaktárca megkapná azt a politikai és gazdasági mozgásteret, hogy a jogszabály hatályba lépéséig olyan keretrendszert hozzon létre az, ami mentén ez a gyakorlatban is kivitelezhető. Ennek a keretrendszernek az alapja a bérrendezés.

– Újra megindult az elvándorlás. A korábbi ösztöndíjak bevezetése, a béremelések mennyire voltak eredményesek?

– A Markusovszky-ösztöndíj, valamint a hiányszakmás pótlék nagyon fontos lépések voltak. Ezeket az intézkedéseket tűzoltásnak tekintjük, főleg, ha figyelembe vesszük, hogy a szakorvosjelölt megdolgozik a pénzéért. Így nem ösztöndíjat kell neki adni, hanem béremelést. Ez a rezidensek véleménye.

– Túl sok lehetőség nem volt egy nagyságrendileg komolyabb bérrendezésre.

– Bérrendezésre lehetőség mindig van. A kérdés az, hogy az aktuális döntéshozónak mi a prioritása. Elfogadtuk, hogy abban a helyzetben erre volt mozgástere az akkori szaktárcának. A 29 év alattiak elvándorlása mérséklődött, sőt szignifikánsan csökkent 2012–13-ban, ez okozta a teljes létszámban bekövetkező csökkenést, viszont az idei év első félévét összevetve a tavalyi esztendő első félévével, újra megugrást látunk annak ellenére, hogy mindenki természetesnek veszi, hogy 2014-ben is lesznek ösztöndíjak. Az is igaz, hogy pontos számokról még nem tudunk semmit. Ez a helyzet azt jelenti, hogy a rezidensek már csapdának érzik az ösztöndíjakat, mert nem lépett tovább a kormányzat. Ez magyarázza az elvándorolni kívánók számának emelkedését. A Markusovszky-generáció nem kapott megfelelő választ arra, hogy mi lesz a szakvizsga után. Illetve megvan a válasz: a béred a felére csökken, miközben a felelősséged hatványozódik. A szakorvosi bérek meg sem közelítik a Markusovszky-ösztöndíj, a hiányszakmás pótlék, illetve a kétlépcsős bérrendezés összegét. Tehát ez a 275 ezer forintos minimum kell legyen a következő lépés. Ennyit kell keressen – ügyeletek nélkül – egy szakorvos ahhoz, hogy elérje egy, az ösztöndíjjal, illetve a hiányszakmás pótlékkal kiegészített rezidens bérét.

– Ez nagyon komoly bérfeszültség. – Egy kórházigazgató szájából hangzott el, hogy a már említett pótlékokkal együtt a rezidens jóval többet keresett, mint a tutora, vagyis a rezidens oktatója. Mi ezt nem gondoljuk bérfeszültségnek. Mindenkinek megvan a lehetősége, a tárgyalási pozíciója, hogy egy munkáltatótól annyi fizetést kérjen, mint amennyit megérdemel. Szokjunk le a szomszéd fűje mindig zöldebb hozzáállásról. Ne azért kérjen egy szakorvos több bért, mert egy rezidens többet keres. Azért kérjen béremelést, mert azt megérdemli. Ennek ellenére mi is úgy gondoljuk: fontos ennek a paradox helyzetnek a feloldása azzal, hogy a szakorvosi minimumot – amit az államtitkár úr többször is hangsúlyozott – 2014-ben 275 ezer nettó forintban jelöljük meg, s érjük is el 2015-ben.

Hogy tetszett Önnek weboldalunk? Megosztaná észrevételét a szolgáltatásainkkal kapcsolatban? Forduljon hozzánk bizalommal. Az Ön észrevételei segítenek abban, hogy folyamatosan fejlesszük szolgáltatásainkat.